2016. Március 23 Basacolors Szakmai nap és termékbemutató a Molnár Elefánt Barkács áruházban!

Röviden a cég bemutatása:
A BASACOLORS Kft 2011-ben indult útjára kizárólag magyar tulajdonú vállalkozásként. Tulajdonosai és munkatársai már több mint 10 éve a magyar piacon, azon belül is a festékek-lakkok, tömítők-ragasztók, vegyi áruk és szerszámok nagykereskedelmével foglalkoznak.
Idén először került megrendezésre a Basacolors szakmai nap termékbemutatóval, és élesben történő tesztelés-kipróbálási lehetőséggel!
A napot ünnepélyes megnyitóval kezdtük, ahol köszöntőt mondott Molnár Ferenc a Molnár Fatelep tulajdonosa, valamint, Moravecz Róbert a Basacolors Területi képviselője, és Simon Róbert a Basacolor ügyvezetője is, kölcsönösen megköszönve egymásnak ennek a szakmai napnak a létrehozatalát.
A találkozó nagyon jó hangulatban telt, mely köszönhető elsősorban Havér Tamásnak a Chromos képviselet vezetőjének, aki lendületes, és rendkívül érdekes szakmai bemutatót tartott, melybe bevonta a jelen lévőket is, ezáltal magával ragadva őket a Basacolors és a Chromos világába.
A szakmai partnerek aktív részvétele, lehetővé tette, hogy olyan kérdések – kételyek kerüljenek megválaszolásra, és tisztázásra, amelyek nagyban elő segíthetik a közös együttműködést.
Olyan információk is megbeszélésre kerültek, mely a jövőt illetően, az elkövetkező új termékek, valamint az új akciókra világított rá.
A nap fénypontjának még is az ebédet követő sorsolás mondható, ahol a Molnár Fatelep Tulajdonosa Molnár Ferenc a résztvevők közül kihúzta Trungel Tibor egyéni vállalkozót, aki megnyerte a Basacolors által felajánlott Helly Hansen munkaruhát.
Köszönjük minden kedves résztvevőnek, aki eljött hozzánk ezen a napon, és várjuk őket legközelebb is szeretettel!
Helyszín:
Molnár Fatelep
6000 Kecskemét, Klebelsberg Kuno utca 33.
Időpont:
2016. Március 23 Szerda 10 óra











